Felelsz vagy mersz (Truth or Dare – 2018) [Kritika]

Írta: Jordáki GáborKözzétéve: 2018-06-15
A címben szereplő játékot talán senkinek sem kell bemutatni. Lényege, hogy egy kisebb- nagyobb társaságban az emberek kérdéseket tesznek fel a másiknak, és annak felelnie kell az igazat, vagy végrehajtani azt a feladatot, amit a kérdező (vagy a többiek) kiszabnak rá. Az évek során, a főként horrorokra és thrillerekre szakosodott Blumhouse stúdió komoly sikereket ért el és […]

A Partiállat (Life of the Party – 2018) [Kritika]

Írta: Jordáki GáborKözzétéve: 2018-05-10
A Joey című sorozatban, a címszereplő kicsit idegesítő, de szerethetően szórakoztató szomszédjaként nevet szerző Ben Falcone (A főnök, Tammy) több ízben is megmutatta már, hogy tud jó fajta vígjátékokat készíteni. Sokszor feleségével – Melissa McCarthy-val – karöltve teszi ezt, akire általában a főszerepet is ráosztja. Ez jelen esetben sem történt másként… A történet szerint Deanna (Melissa […]

Egy lélegzetnyire (Dans la brume / Just a Breath Away – 2018) [Kritika]

Írta: Jordáki GáborKözzétéve: 2018-05-09
Danel Roby, kanadai származású rendező próbálkozott meg most azzal a feladattal, hogy egy különleges, sci-fi-be oltott katasztrófa mozit alkosson. Sajnos olyan alkotásokhoz hasonlóan, mint az M. Night Shyamalan által rendezett Esemény vagy, mint a Chris Gorak nevével fémjelzett Legsötétebb óra, ez Roby-nak sem igazán sikerült. A történet egy Párizsban élő családról szól, ahol az apa, Mathieu […]

Szűzőrség (Blockers – 2018) [Kritika]

Írta: Jordáki GáborKözzétéve: 2018-04-24
Kay Cannon, aki eddig olyan filmeknél működött közre forgatókönyvíróként, mint a Tökéletes hang-trilógia és a Hogyan legyünk szinglik?, most pedig rendezőként is megmutathatta magát ebben az eszement vígjátékban. Amely Amerikában már a bemutató hetében nem várt sikereket aratott, így én is kíváncsian vártam, mire fel ez a nagy érdeklődés. A történet három tini lányról és […]

Jönnek a kacsák (Duck Duck Goose – 2018) [Kritika]

Írta: Jordáki GáborKözzétéve: 2018-04-21
A rajzfilmeket, animációs alkotásokat a legkisebbektől az idősebbekig minden korosztály szereti. Ez nem kérdés! Viszont az igazán jó mozik, amik mondanivalóval is rendelkeznek, és egyben szórakoztatnak is, továbbá világszerte ismertté váltak, abból valljuk be, kevés van. Ilyen volt például a Shrek első és második része, a Toy Story és a Verdák. Velük szemben a Jönnek […]

Kszi, Simon (Love, Simon – 2018) [Kritika]

Írta: Jordáki GáborKözzétéve: 2018-04-17
A film alapjául szolgáló regény magyarul körülbelül egy éve jelent meg hazánkban, mérsékelt sikerrel. Világszerte viszont annál nagyobb port kavart nyers őszinteségével, egyenességével, témájával és nem mindennapi humorával. Erre természetesen hamar felfigyelt Hollywood is. Idén, George Berlanti rendezői irányítása alatt a Jurassic World és a Minden, minden fiatal sztárjával, Nick Robinsonnal a főszerepben pedig már meg […]

Titanic Filmfesztivál 2018: Árnyak völgye (Skyggenes Dal – 2017) [Kritika]

Írta: Jordáki GáborKözzétéve: 2018-04-14
A norvég származású Jonas Matzow Gulbrandsen első nagyjátékfilmjét a torontói filmfesztiválon láthatta először a nagyközönség. A rendező eddig csak rövidfilmeket és egy dokumentumfilmet tudhatott maga mögött. A Titanic Nemzetközi filmfesztivál jóvoltából most nálunk is bemutatkozott az Árnyak völgye című első nagyjátékfilmjével. A történet szerint egy norvég hegyi faluban az egyik éjszaka arra ébred egy kissrác, […]

Titanic Filmfesztivál 2018: Interjú Jonas Matzow Gulbrandsennel, az Árnyak völgye című film norvég rendezőjével

Írta: Jordáki GáborKözzétéve: 2018-04-13
A fiatal Jonas Matzow Gulbrandsen norvég születésű rendezőt eddigi munkássága (Everything Will Be OK rövidfilm, 2011, Scream rövid dokumentumfilm, 2010 Darek rövidfilm, 2009) is felkeltette már az európai és nemzetközi filmfesztiválok figyelmét. Magyarországon először a Titanic Nemzetközi filmfesztiválon debütált az Árnyak völgye című különleges alkotása, amit az Uránia moziban mutattak be. A film után beszélgettünk […]

A 25. Titanic Filmfesztivál sajtótájékoztatóján jártunk

Írta: Jordáki GáborKözzétéve: 2018-03-24
Idén 25. alkalommal rendezik meg Budapesten a Titanic Nemzetközi Filmfesztivált, ami 2018.04.04 és 2018.04.13 között látogatható. A sajtótájékoztatón részt vett Horváth György igazgató, aki létrehozta, valamint kiötlötte az egész rendezvényt és hozott egy különleges relikviát is magával. Mégpedig az első Titanic Fesztről egy brossurát. Személyében egy igen intelligens, határozott, de humoros embert ismerhettem meg. Szakszerűen […]

Nyúl Péter (Peter Rabbit – 2018) [Kritika]

Írta: Jordáki GáborKözzétéve: 2018-03-19
Nyúl Péterrel és történeteivel először Beatrix Potter angol író, illusztrátor könyveiben találkozhatott a nagyérdemű. Hazánkban is a mai napig igen népszerű az íróhölgy mesekönyveivel. A kis árván maradt nyúlcsalád és unokatestvérük, Benjamin történetei felkeltették a filmesek figyelmét is, így készült el a mostani részben animált állatokkal, de élő szereplőkkel és környezetben játszódó alkotás. A történet […]