15 érdekesség a 15 éves Némó nyomában című filmről

Írta: Közzétéve: 2018-05-30
 

Nem túlzás azt állítani, hogy a Némó nyomában a Pixar animációs stúdió legközkedveltebb és legszívmelengetőbb alkotása. És akár hiszitek, akár nem bizony már ez a film is elmúlt 15 éves(!). Ennek apropóján pedig összeszedtünk nektek 15 olyan érdekességet, amit talán még nem tudtatok róla.

1. Darla (a halakat terrorizáló kislány) a Pixar animációs filmjeinek első negatív női karaktere volt.

2. A Némó nyomában előkészületei már 1997-ben megkezdődtek, amikor a rendező végzett az Egy bogár élete című, szintén Pixar film utómunkálataival.

3. Akármilyen meglepő, de ez volt a Pixar első olyan filmje, ami Oscar-díjat nyert legjobb animációs film kategóriában. A Toy Story (1995), az Egy bogár élete (1998) és a Toy Story 2 (1999) mind azelőtt kerültek bemutatásra, hogy bevezették volna ezt a kategóriát az Oscar díjátadókon. 2001-ben, a bevezetés után pedig a Szörny Rt. alulmaradt a Shrek-kel szemben.

4. 2015 szeptemberi adatok szerint a Némó nyomában című filmből 41 millió darab fogyott el DVD-n. Ezzel pedig a világ legtöbb példányszámban eladott filmjévé vált.

5. Az alkotáson dolgozó animátorok annyira realisztikus vizet hoztak létre, hogy azon utólag változtatni kellett, nehogy a nézőkben azt a benyomást keltse, hogy egy természetfilmet látnak nem pedig egy animációs alkotást.

6. Egyetlen egy képkocka renderelése körülbelül négy napot vett igénybe a kifinomult és részletgazdag látvány miatt.

7. Az IMDb oldal szerint jelen pillanatban minden idők 166. legjobb filmje, ezzel olyan alkotásokat megelőzve, mint a Kill Bill vol. 1., a Brian élete, a Jurassic Park vagy a Terminátor.

8. Amikor Protkó áttör egy ajtót, azt mondja Here is Brucie! (Itt van Protí!). Ez utalás Stanley Kubrick, Ragyogás  című horror filmjére, melyben egy hasonló helyzetben hangzik el a legendássá vált Here is Johnny! mondat.

9. A végefőcím alatt a Szörny Rt. egyik főszereplője, Mike Wazowski úszik el a kamera előtt búvárszemüvegben és úszótalpakkal.

10. Az utcán elhalad egy sárga autó, amely később szerepelt a Verdák című filmben is.

11. Amikor Pizsi és Szenilla a medúzák között úsznak, három medúza által kirajzolódik Mickey egér fejének sziluettje.

12. Az akváriumban látható három szoborfejet, a Pixar három alkalmazottjáról mintázták.

13. A Proti nevű cápát az angol változatban Bruce-nak hívták. Ez tisztelgés volt Steven Spieldber legendás filmje, a Cápa előtt, ugyanis a filmben látható cápa beceneve szintén Bruce volt.

14. Némó alakját először a 2001-es Szörny Rt. című filmben láthattuk Boo szobájában, egy földön heverő játék formájában. Ebben a filmben pedig az egyik szereplő a fogorvosnál egy Mr. Irdatlan képregényt olvas, ami a utalás az egy évvel később bemutatott, A hihetetlen család című filmre filmre.

15. A rendező, Andrew Stanton csupán a próbafelvételek erejéig akarta kölcsönözni hangját az egyik teknősnek, ám a tesztvetítések során nagyon közkedveltnek bizonyult a hangja, így végül őt hallhattuk a film végeleges verziójában is.